A különböző rozsdamentes acélok általános jellemzője, hogy mutatós tárgyakat lehet belőlük készíteni. Még akkor is ha az a tárgy utána egy gyárban, valami koszos munkamenetben kap szerepet. Tehát ennél az alapanyagnál elvárás, hogy a munkánkra, a műhelyünk tisztaságra igényesek legyünk, és mi ezt nagyon komolyan vesszük – legyen szó egyszerű gépalkatrészről, látványpince polírozott bortartályáról, vagy különleges elvárásoknak megfelelő vegyipari berendezésről.
Cégünk ügyvezetője, Hunya Péter, a magyar iparos vállalkozókat és cégvezetőket megszólaltató Ipari Expo podcast vendége volt, ahol többek között a Duna Steel Tech alapításának történetét, és az elmúlt évtized során szerzett tapasztalatait osztotta meg a hallgatókkal.
Egyedi acél terméket hatékonyabb a műhelyben gyártani, mint a helyszínen improvizálni
Az adásban többek között arról is szó esett, hogy a nagyobb méretű, helyszíni összeszerelést igénylő acél termékek, mint például a borászati tartályok vagy a hűtési rendszerek esetében korábban jellemző volt, hogy a telephelyen csak előkészítő munkákat végeztünk. Hiszen ilyen termékeknél minden eset egyedi,, mindig a helyszín adottságainak és a megrendelő igényeinek megfelelően dolgozunk.
A helyszíni gyártás azonban, a látszat ellenére, nem bizonyult hatékonynak a gyakorlatban. Szakembereink ugyan valóban meg tudták oldani a felmerülő problémákat, ám az egyedi megoldások, és a műhely körülmények hiánya jelentős idő és költség ráfordítást igényeltek.
Ezért ma már jellemzően csak felmérjük a megrendelés helyszínét, majd ez alapján pontos tervet készítünk, és cégünk telephelyén, a tiszta, rendezett és megfelelő technológiával felszerelt műhelyben gyártjuk le a termékeket. Rozsdamentes, saválló vagy nemesacél alapanyagnál ez különösen fontos, hiszen így elkerülhetők a munkadarab szennyeződéséből eredő problémák, és az anyagfelhasználás, a minőségbiztosítás, illetve a munkaidő felhasználása is sokkal hatékonyabb lehet.
A teljes adás elérhető az Ipari Expo podcast oldalán.