Bősze Csaba borászata

Bősze Csaba borászata
Egyedi fehérbor erjesztő tartályokat készítettünk Bősze Csaba ászári borászata számára

Egyedi fehérbor erjesztő tartályokat készítettünk Bősze Csaba ászári borászata számára

Bősze Csaba 2009-ben kezdett borászattal foglalkozni, 2012-ben palackozta első borát. A pincészet többnyire a környékbeli éttermeknek, néhány üzletnek szállít, rendezvényeken és helyben értékesíti borait.

A kis családi pince a kezdetektől szinte kizárólag a reduktív technológiának adott otthont. 2018-ban egy új pince építésével együtt technológiai fejlesztésbe vágtak, mellyel nagyjából három-négyszeresére bővítették akkori termelésüket.

A feladat

Munkánk több, egyedi kialakítású, 20 – 100 hektoliter közötti, zárt, fehérbor erjesztő tartály készítése volt.

Speciális kihívás

A tartályokat divatos, a borvidékre jellemző frissességet és zamatot hordozó fehérborok készítésére szánta a borászat, így meg kellett oldani az erjedő must hűtését és a mindenre kiterjedő szerelvényezést.

Megoldásunk

Mosóvezetékkel és mosógömbbel, szintjelzővel és hőmérővel, továbbá hűtőpalásttal szereltük fel a tartályokat, így pontosan vezérelhető a must erjedése. Ezáltal a borász pontosan olyan bort készíthet, amilyet szeretne.

A projekt számokban

Ovális búvónyílás

350 mm

Hűtőkör csőcsonk

1 col

Hűtőköpeny

1125 mm

Kapcsolódó megoldások

Borászati tartályok

10 hektoliter felett bármekkora méretben elkészítjük a borászata számára legmegfelelőbb rozsdamentes acél tartályt, legyen szó fehér- vagy vörösborról, tárolásról vagy érlelésről.

Contact

If we have piqued your interest, please get in touch with us.

Logo